| A kígyók
A kígyók a hüllők közé tartoznak, tehát testhőmérsékletüket nem képesek szabályozni.Kénytelenek a nap melegére bízni magukat, ezért él sokkal több kígyó a trópusokon, mint a hűvös és mérsékelt övben... A titokzatos kígyók és hazai társaik
A kígyómérgek
A kígyók méreganyaga az izmokkal körbezárt, páros és átalakult fültőnyálmirigyben, a fej hátsó részében képződik. Két nagy csoportja van, aszerint, hogy az idegrendszerre vagy a vérre hatnak-e, ám ezeken belül tovább lehet osztályozni a kígyómérgeket.
A mérges siklók jellemző mérgei:
1. neurotoxin az idegrendszert, illetve az agyat károsítja
2. hemolizin, a vörös vértesteket pusztítják
3. antifibrin, lassítja a véralvadást
A viperafélék és csörgőkígyók jellemző mérgei: 4. hemorrhagin, a vérerek belső rétegének sejtjeit pusztítják
5. trombin, amely véralvasztó hatású
6. citolizin, a fehérvérsejtekre és a szöveti sejtekre hat
7. antibaktericid anyagok, korlátozzák a vérszérum hatását
8. enzimek, a zsákmány jobb megemésztéséhez járulnak hozzá.
A legveszélyesebb kígyók
A legveszélyesebbek azok a kígyók, amelyeknek mérge sok neurotoxint tartalmaz. E csoportba tartoznak a mérges siklók (Elapidae) és a tengeri kígyók (Hydropheidae). A neurotoxinok – mint nevéből következik – az idegrendszerre hatnak, és a méreg hatására az áldozat fokozatosan megbénul. A halált fulladás idézi elő, amikor a légzőizmok teljesen működésképtelenné válnak.
A hemorrhaginok – a viperafélék és a csörgőkígyók mérge – leggyakrabban megbontják a vérerek falát, így a vér kitolul az érfalakon át és helyi vérömlenyek keletkeznek. A marás helye körül hatalmas ödémás daganatok nőnek. Néhány kígyóméregben olyan anyagok is találhatók, amelyek erősen tágítják az ereket, ezért gyorsan zuhan a vérnyomás, az agyba nem jut elég vér, és a megtámadott áldozat elájul. Ezeket a hatóanyagokat a gyógyszerkészítésben is felhasználhatják.
Méregfogtípusok:
A fogtípusok szerint a kígyók több féle csoportra oszthatók:
1. méregfog nélküliek (aglypha), azaz a fogukban nincs méregvájat,
2. méregfogasak (glyphodonta), azaz néhány fog barázdás vagy csöves, és a fogak a páros méregmirigy kivezetője mellett helyezkednek el.
A mérges siklók közül a köpködő kobra (Naja nigricollis), a gyűrűsnyakú kobra (Haemachatus haemachatus) és az indiai pápaszemes kobra (Naja naja sputatrix) a szájuk kinyitása után a méregfog alsó és roppant kicsi nyílásán keresztül lövellik ki mérgüket, akár néhány méteres távolságra is.
Általában az ellenség szemére céloznak, méghozzá meglepő pontossággal.
A kígyóknak a kitörött vagy kihullott méregfoguk helyére új nő.
A kígyók ellenségei
Azért a kígyóknak is vannak ellenségei, sőt a legveszélyesebb kígyófalók éppen a kígyók. Sok kígyófaj ugyanis kígyókkal táplálkozik, de néhány hüllő is ráfanyalodik olykor-olykor a kígyópecsenyére. A krokodilfélék viszont nem is próbálnak ellenállni a csábításnak, ha kígyólakomáról van szó. A ragadozó varanusz gyíkok például habozás nélkül rárontanak a kígyókra – különösen a kisebb termetűekre –, de megeszik a kígyótojásokat is. A nagyobb gyíkok, mint a hazánkban is honos zöld gyík (Lacerta viridis) vagy a pávaszemes gyík (Lacerta lepida) gyakran megöli és felfalja a kisebb kígyókat. A ragadozó teknősök némelyike is szenvedélyes kígyóvadász. Az amerikai édesvízi alligátorteknős (Chelydra serpentina), vagy a 70-80 cm-es páncélhosszával, 200 kilogrammos súlyával az egyik legnagyobb édesvízi teknős, a keselyű-teknős (Macrclemys temminckii).
A nagy testű kétéltűek is gyakran rátámadnak a kígyókra, amelyeknek később éppen ők maguk lesznek az áldozataik. A kecskebéka (Rana esculenta) például minden szívfájdalom nélkül nyeli le kiskorában majdani ádáz ellenségét, a frissen kikelt siklócsemetét. A dél-amerikai blomberg-varangy (Bufo blombergi) még egy 30 cm-es kígyót is képes lenyelni. Az észak-amerikai ökörbéka (Rana catesbeiana) is kedvteléssel nyeldekel ifjú kígyókat.
Néhány vízi állat is kedvencének tekinti a kígyókat. A legkönyörtelenebb közülük a cápa, ám az édesvízi ragadozók sem túl finomkodó vadászok, ha kígyóeledelről van szó. Vannak madarak is, amelyek kifejezetten a kígyókra szakosodtak. Az egyik ilyen az afrikai kígyászkeselyű, valamint az Európában – és Magyarországon is – élő kígyászölyv (Circaetus gallicus). Ez az ölyv egyaránt vadászik mérges és nem mérges kígyókra, ezekkel táplálja kicsinyeit is. A legszenvedélyesebb kígyóirtók mégis a gólyaalkatúak rendjéből való gázlómadarak, az afrikai és indiai marabuk, valamint a dél-amerikai jaribuk. Ezek itthoni rokonai, az európai fehérgólya vagy a gémek sem vetik meg a kígyókat. Az észak-afrikai íbisz olyan profi kígyóvadász hírében áll időtlen idők óta, hogy az ókori egyiptomiak szent madárként tisztelték ezért a tulajdonságáért. Észak-Amerikában a varjúfélékhez tartozó futókakukk számít a csörgőkígyók legádázabb ellenségének.
Kígyóvadászatai miatt vált szentté a monguzfélék közül az afrikai ichneumonok és az ázsiai monguzok. A kevésbé egzotikus, de legalább annyira félelmetes mérsékeltövi ragadozók, mint például a farkas, és a medve, vagy éppen a róka, és a menyét is vadászik kígyóra, de ezek inkább csak alkalmai kalandnak tekinthetők. A viperák esküdt ellensége viszont a sün, amely nemcsak szívesen viaskodik a rettegett ellennel, hanem be is lakmározza őket.
Magyarországi kígyók
A világon élő 3000 kígyófajból csupán 7 faj található meg nálunk. Ezek két családba, a valódi siklófélék (Colubridae) és a viperafélék (Viperidae) családjába sorolható. Méregfoguk csak a viperaféléknek van, a felső állcsontjukon elöl kétoldalt egy-egy nagyobb, és mögöttük a fejlődési sornak több pótméregfog sorakozik. Ha az állat zsákmányol, vagy éppen védekezik, méregfogait külön-külön is felmeresztheti az izmok révén. A viperák mérge a legveszélyesebb, ám a magyarországi viperák marása ritkán halálos, azért, mert a sebbe viszonylag kevés méreg kerül. Az összes, hazánkban élő kígyó védett állat.
A legerősebb és legelterjedtebb a haragos sikló (Cluber jugularis caspius), amelyek hossza elérheti akár a másfél métert is. Hátoldala a világosbarna különböző árnyalataiban pompázik. A pikkelyeit világossárga csík díszíti. Méregfoga nincs, de harapása igen fájdalmas lehet. A kisebb rágcsálókkal táplálkozik, de nem "szalad" el egy-egy madárfészek vagy zöld gyík elől sem.
Az erdei sikló (Elaphe longissima) nem sokkal kisebb "haragos" rokonánál, bár ismertebb, hiszen a gyógyszertárak felett ennek a siklónak a stilizált mása tekeredik a kehely köré. Roppant falánk állat, egyszerre akár 6 pockot, egeret is elfogyaszt.
A rézsikló (Coronella austriaca) az előbbieknél rövidebb, tömzsibb, alakja kissé a viperáéra emlékeztet. Hossza alig 50-70 cm, a hím barnás, a nőstény szürkésdrapp. Kedvencei a gyíkok, de kisebb kígyókat is felfal. Harapása nem veszélyes.
Leggyakoribb hüllőnk a vízisikló (Natrix natrix). Hossza a fél métertől az 1,2 méterig terjed-het. Háta kékesszürke, olykor fekete pontsorokkal. Vízben, vízparton gyakran találkozhatunk vele, néha még az emberi településeken is. ha el is fogjuk, ritkán harap, viszont bűzös ürülékkel árasztja el fogvaejtőjét. Békákkal, halakkal, gőtékkel táplálkozik. Előbbi társaitól eltérően zsákmányát élve nyeli le.
A kockás sikló (Natrix tessellata) alig egyméteresre nő meg, barnás, szürkés színű hátán négyszögletes vagy ovális fekete foltok láthatók. A leggyakrabban a Balatonnál, a Velencei tónál, vagy a tatai Öreg-tavon láthatjuk.
A keresztes vipera (Vipera berus) zömök testű, változó színű mérgeskígyó. A nőstény általában barnás, a karcsúbb hímek ezüstfehérek vagy hamvasszürkék. Jellegzetességük a tartójukon lévő X vagy Y alakú rajzolat és a hátukon végigfutó barna vagy fekete cikcakkos vonal. A vipera szájában elöl két darab, 4-5 mm hosszú méregfog található. Mérge a kisebb emlősál-latokra nézve halálos, ritkán az emberre is. Elevenszülő. Elsősorban rágcsálókkal táplálkozik, de étrendjén szerepelnek a békák, gyíkok, kisebb madarak is. A leggyakoribb előfordulási helye a Zempléni hegység, a Tiszahát, Somogy és Zala, valamint a Hanság.
Parlagi vipera (Vipera ursinii). Keresztes rokonánál valamivel kisebb, hossza általában 40-50 cm, színe barnásszürke. A hátán cikcakkos barna szalag fut végig a fejétől a farkáig. A fején rajzolat díszlik. Méregfoga kisebb, és az ember közeledtére elmenekül. A kígyók táplálkozási szokásai
Sokan viszolyognak a kígyóktól, azonban sokan az egzotikumot látják benne és egyre többen tartják otthon kedvencként ezeket az érdekes állatokat. A Földön élő mintegy 3000 kígyófajból hazánkban 7 faj honos (haragos sikló, erdei sikló, rézsikló, vízisikló, kockás sikló, keresztes vipera és parlagi vipera), amelyek mindegyike védett. Otthoni tartásuk elsősorban agresszivitásuk miatt nem javasolt.
Terráriumban való tartásra a barátságosabb fajok alkalmasak. Ilyen az óriáskígyók közül a királypiton, amely 1,5 m-esre nő meg, és a tigrispiton, amely közel 5 m-es kifejlett korában. Kockás pitont és sziklapitont is szívesen tartanak a kígyókedvelők, azonban ők már agresszívebbek, gyakran harapnak. Kedveltek még a boák is, amelyek a 4 m-es testhosszt is elérhetik.
Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a veszélyes állatok tartásának szigorú jogszabályi feltételei vannak!
A terráriumban tartott kígyók tovább élnek, mint a szabadon élő társaik, így több tíz évig is a család kedvencei maradhatnak, azonban tartási körülményeikre és főként táplálásukra különleges gondot kell fordítani.
A kígyók a természetben zsákmányaikat, a csigákat, a kétéltűeket, a halakat, a kisemlősöket, a madarakat és tojásaikat egészben nyelik le.
A nagyobb zsákmányállatokat először megfojtják, vagy a mérges fajok mérgükkel megölik. A fogságban tartott kígyók általában egyféle zsákmányállatra szoknak rá és mást nem hajlandók megenni. A koplalást jól tűrik, egyes fajok akár 20 hónapig is kibírják táplálék nélkül.
A kígyók táplálkozási ritmusa életkortól és testnagyságtól függően 5-40 nap. Ha a kígyó nem akar enni, hetente próbáljunk különféle élő vagy frissen ölt zsákmányállatot (egér, patkány, kisnyúl) adni neki, hogy érdeklődését felkeltsük a táplálkozás iránt. Vizet ritkán isznak, de azért mindig legyen számukra elérhető a friss ivóvíz. Ha élő zsákmányállatot adunk a kígyóknak, mindig maradjunk a közelben, és 1-2 óránál tovább ne hagyjuk a zsákmányállatokat a terráriumban, ha a kígyó addig nem kapja el őket. Az élő zsákmányállatok, ugyanis súlyos sérüléseket okozhatnak a kígyókon.
A zsákmányt a kígyó a fogaival megharapja és rátekeredve megfojtja. A mérgeskígyók megmarják áldozatukat, majd szabadon engedik és később, szag alapján megkeresik és elfogyasztják.
Mivel egészben nyelik le zsákmányukat, így a nyelés hosszú ideig, akár fél óráig is eltart.
A kígyó kiszagolja, hogy melyik az áldozat feje és azt veszi be először a szájába, majd kitágítja az állkapcsát. Nyelés közben a kígyók úgy vesznek levegőt, hogy a gégenyílásukat a szájon kívülre helyezik, de nyelés előtt a tüdőzsákukban is raktároznak levegőt.
Táplálkozás után a kígyók nyugalmat igényelnek az emésztés időtartamára, ami több napig is eltarthat. Ilyenkor az állat teljesen mozdulatlan. Ha ezt nem biztosítjuk, visszaöklendezheti az elfogyasztott táplálékot. Az emésztés gyorsasága a tartási hőmérséklettől nagymértékben függ. Az emésztés végére a zsákmányállat minden része, kivéve a szaruképleteket hasznosításra kerül.
Ha több kígyót tartunk egy terráriumban, mindig egyszerre etessük őket, mert különben egymásban is kárt tehetnek -akár el is pusztulhatnak-, ha egyszerre harapnak rá egy zsákmányállatra.
A kígyók táplálkozási szokásai miatt ritkán fordulnak elő emésztőszervi megbetegedések. Ha mégis, akkor a kígyó inaktivitását, a zsákmány elutasítását figyelhetjük meg. Leggyakrabban az úgynevezett szájrothadás alakul ki. Ezt az elváltozást a szájszélek sérüléseinek baktériumos elfertőződése okozza, amely antibiotikumos kezelést igényel. Néha bélsárpangást is megfigyelhetünk, amit a kloákába öntött parafinolajjal szüntethetünk meg.
Megfelelő táplálás mellett, vitaminkiegészítésre nincs szükség. Csak akkor adjunk újból enni a kígyóknak, ha az előző táplálék maradványait már kiürítette.
Hasonlóan fontos, hogy közvetlenül vedlés előtt és vedlés alatt ne etessük a kígyókat. Onnan tudhatjuk, hogy vedleni fog, hogy a szaruhártyája opálos lesz, ami jelzi a meglazult régi hámot.
A kisebb méretű kígyók 4-5 hetente, az óriáskígyók pedig negyedévente vedlenek. Ha a vedlés hiányos vagy elmarad, betegség vagy nem megfelelő tartási körülmény lehet az oka.
Ha a kígyó nem eszik, mert legyengült vagy túl sokáig koplalt, szakember segítségével kényszertáplálást végezzünk. Ilyenkor magas tápértékű anyagokat, gyógyszereket és vitaminokat juttatunk egy műanyag szondán keresztül az állat gyomrába. Ezután, az állatot függőlegesen tartjuk, nehogy visszaöklendezze a táplálékot.
A jól tartott, kiegyensúlyozott táplálásban részesített kígyók, életük végéig nőnek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
