Foggal, körömmel
A barátság tüze mindig hamvad,
Áldozat vagy, és gyászolod magad.
Hiszed mindig, a barátság örök,
De te tudod, hogy lelkedbe török.
Én, ki mindig megszüntetem hited,
Én, ki soha nem leszek jobb szíved.
Én ki mindig törekszem a rosszra,
Én, ki sohasem mosolygom a jóra.
Foggal, körömmel küzdesz ellenem,
De én vagyok az elmúlás, Szívem,
Hiszed, hogy te kiállsz ellenem,
De akaratom örök, s végtelen.
Áldott, vagy áldatlan lelked,
Átkom nem kerül el téged,
Mert én szétszakítom szíved,
És érthetetlen lesz léted.
Foggal, körömmel küzdhetsz,
De soha nem menekülhetsz,
Mert én vagyok a sötét nagy árnyék,
Ki soha nem lesz boldog ajándék.
Átkozol, hát átkozz meg engem,
Soha nem ijesztesz meg engem,
Mert nekem örök lesz a létem,
Hazugság, ármány értelmem. |