|
Témaindító hozzászólás
|
2006.01.21. 03:12 - |
| Már túl régóta szelte egyedül az utcákat táplálékot keresve a hercege halála óta csak a vér izét érezte de a szerelemét nem . Erős vámpir volt, aki .......... |
| - Nem. - szögezte le hidegen a nő. Mi ez az érzés? Töprengett magában. Csak nem? De igen. Most annyi év után, újra érezte a félelem hidegét bőrén. |
| - Nem mindegy? -kérdezte egy kétértelmű mosoly kíséretében. - Örülj annak, hogy egyáltalán láthatsz engem. Vagy talán nem hiányoztam? |
| - Megérdemelni? - ostorozó kuncokogás szakadt fel a nő torkából. - Ugyan, mivel érdemeltem ki a jelenléted? Miért jöttél? Ölni, vagy ölelni? |
- Meglepne, ha az lennél, akire számítottam. - mondta szinte fagyosan a nő.
- Az Élet - nyomta meg a szót, mintha ez mindkettejük számára különös jelentőséggel bírna - számodra is tartogathat még meglepetéseket. Sajnálnám, ha nem így lenne. Mert akkor talán meg sem érdemelsz engem. |
- Hát itt vagy végre. - szólalt meg a gyermek hűvösen, s kilépett a fényre. Ruhája egy szürke csuklya volt, melynek éke egy kék folt volt a bal kar környékén. Ezt nem lehetett megállapítani, hisz a köpeny jóval nagyobb volt csöpp viselőjétől. Mezítelen lába egyáltalám nem zavarta, egyenesen rá nézett rezzenéstelen tekintettel. Most már ő is kilépett a fényre. Felesleges volt többé rejtőzködnie, észrevették.
- Ki vagy?
- Nem ismersz fel? ...
|
| Nem lehet! - sikoltott benne egy hang. Aztán eltűntek a gondolatok. Nesztelen közelebb lépett hozzá az árnyék takarásában. Már mestere volt ennek. Ismerte a holdfény csalóka játékát, és kedvére használta ki amikor csak akarta, vagy akarnia sem kellett. Mára már ösztönössé vált. Nem hiába hívták az Éjszaka Királynőjének társai és ellenségei. Tágranyílt szemekkel állt meg alig egy lélegzetvételnyire a csöppségtől. |
Közben gondolatok és érzések ezrei kavarogtak a fejében, de mégis, talán a remény dominált köztük..
Igen, reménykedett, hogy...
De, nem, az nem lehet, a medalion egy gyermekhez vezette! |
| Hajtotta a furcsa érzés, megszaporázta hát lépteit. A szűk sikátorok úgy tűntek el mögüle, mintha ott se lettek volna. Ő pedig suhanni kezdett az éjszakában... |
| A betűk megmozdulni látszottak, s a rózsákat karonfogva lekígyóztak a medalionról, s elindultak egy irányba. A vámpír szinte automatikusan indult, s követte a furcsa jelenést. Valahogy titkon azt remélte, hogy kedvesének visszatértét jelzi a medalion... |
| Gyönyörü darab volt. Fehér arany alapon voltak rajta rózsabimbó cirádák, melyet vörösarannyal róttak fel. S ezüst rúna hirdette kedvese volt szavait. Egy szó. Szeretlek.
Kivette a medaliont a nyakából, s unottan bámulta a mintákat. Hirtelen eltüntek a felhök a Hold elöl. Telihold volt. Valahol távol farkasok vonyítottak fel a Holdra, s kezdték el hosszú, éjszakába nyúló dalukat. Ö csak nézte a medált. De az hirtelen megváltozott... |
Azóta az átkozott nap óta! Amit már oly sokszor megbánt...de a múltat nem lehet megváltoztatni...Még mindíg rója a kihalt utcákat keresve, amit rég elvesztett, bár tudja hogy azok a napok sohasem térnek vissza.Csupán egyetlen emléke maradt régi életéből...egy medalion, amit Tőle kapott. |
| De már ez sem jelentett igazi örömet, pusztán az "életben"maradás miatt vadászott.. Már kiveszett belőle a régi tűz... |
| Akinek már nem volt mit vesztenie. Magányosan barangolt a sikátorok között, de néha az útjába akadt néhány szánalomraméltó áldozat... |
| Már túl régóta szelte egyedül az utcákat táplálékot keresve a hercege halála óta csak a vér izét érezte de a szerelemét nem . Erős vámpir volt, aki .......... |
[14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
