A sötétségből jöttem, a sötétség az otthonom
Bár merre járjak is, nyomomban pusztulás,
És halál jár utánam.

Magányosan járom utamat, amerre a sors kívánja
Ott vagyok mindenhol, ahol az árnyak össze sűrűsödnek
S ott vagyok mindenhol, ahol a halál közelségét érzem.

Az éjszakai árnyak között, meghúzódva várok
A végzet kivont kardjával kezemben, az áldozatom várom
Már hallom léptei zaját, s közben a szívét fürkészem.
Bűn és bűntudat csatázik benne, a lelki ismeret marcangolja.

Elhalad előttem, de én nem mozdulok, a bűntudata győzött
Kap még egy esélyt, s a leengedett kardal tovább állok.

Az éjszaka úttalan útjait járva, kérdőre vonnom tettem
A lelkiismeret hangja, engem is megkísértet
S lelkem mélyéből feltörő, régi és fájdalmas emléket
Játszva le előttem újra és újra, szinte már üvöltők
Hagyd abba, hagyd abba!

De ez a kis hang csak tovább folytatja kérlelhetetlenül
A halál és az elmúlás számomra természetes
Én is meghaltam már, nem egyszer nem kétszer
S a lélek lassan ebbe bele fásul.

Rendben, elég! Hallgatok szavára, hogy hagyón lelki békét mára
De a lélek besokall és elég! Elég! Elég a halálból s pusztulásból!
Őrizni s védeni fogom azt, ami az embernek oly drága. Élet és rend!
Melyért küzd mindhiába. Utamat folytatom de már hiába.

A halál közelségét érzem. Egy ember vár a halálára de már mind hiába.
Több sebből vérzik meghalni készül de a kegyes halál, nem ő érte készül
Észreveszi jöttöm, felnézve rám, megtört lelkével.
-Küzdj, küzdj!- Kiáltom felé.
-De miért hisz reménytelen.

A halál angyala már közeledik érte.
A megváltó halál, mely békét és megnyugvást hoz végre.
-Ő nem a tiéd! Még nem!- üvöltők az angyalra
-De sajnos igen! És ez ellen nem tehetsz semmit.
-Azt te csak hiszed! – kiáltok az angyalra
– Meglátjuk melyikünk lesz előbb kárhozat!

Az elhunyt lélek rám néz, majd az angyalra.
-Ő miért nem jön velünk? – kérdi
-Mert nem teheti.- feleli az angyal – Ő őrök szenvedésre és kínra kárhoztatott!
Előbb a bosszúsan, majd megértéssel telve nézek rájuk.
Talán jobb lesz ez neki így, mint az élők sorában.

S egy estén új érzés, egy általam eddig nem tapasztalt érzés,
Gyulladt meg lelkemben. Mit nem tudtam mire vélni.
Lágy és gyengéd. De ismeretlen, féltem. Nem akartam elfogadni.
Nem akartam ezt érezni. Mert tudtam,
hogy előbb utóbb nagy fájdalmat fog okozni.

Akaratom ellenére szívem mégis kinyílt előtted.
Lelkem olyan lett mint egy nyitott könyv.
Melybe szabadon bele nézhetsz .
S a remény halovány sugara megcsillant előttem általad.

S eljött a döntés ideje. A változás már csak egy lépésre áll tőled és tőlem.
A fényben állsz mint egy jóságos angyal.
Én, árnyak közé burkolva, mint egy sötét angyal.

Kezedet nyújtod felém a sötétbe, hogy lépjek ki a fénybe.
Előre lépek egyet, s karodat felém emeled.
A szívem súgja, tedd, meg tedd meg!
Ne félj! A szeretet nem bántott senkit.

Kezem s testem remeg, ahogy közeldek
De hirtelen megtorpanok, s csak álok.

Arcodon árnyék fut végig, de tovább biztatsz.
Gyere, gyere!
De én csak hátrébb lépek. S tétovázok.
Szívem üvölt, Majd megszakad!
„Ne tedd! Ne tedd!”
De az eszem azt súgja jobb lesz ez így neked.

Fájdalommal, s szeretettel telt szívem, sóvárogva vár téged.
Arcomon egy könnycsepp, végig gurul érted.
Bocsáss meg nekem, nagyon szépen kérlek!
Szívem, lelkem majd szétszakad, de viselem a választott sorsomat.

De ez nem tart majd öröké!
Egyszer talán én is kilépek a fénybe.
De tudom, hogy ott állsz majd megint, előttem.
S átöleljük egymást, a szeretett jegyében.